Endami

Magyar Wikipédia Magazin

2007. március 29., csütörtök

A TV2 az élre tör

Most olvastam, hogy a TV2 megvette a Psych nevű sorozatot, ami egy kiváló megfigyelőképességű srácról szól, aki a letartóztatást elkerülendő médiumnak (psychic) adja ki magát, és legjobb barátjával (az Elnök embereiből az elnök személyi titkárát játszó Dulé Hill-lel) az oldalán a rendőröknek magánnyomozóként segítenek. A sorozat legerősebb eleme a humor, különösen a helyzetkomikum, és a főszereplők színészi játéka.
A sorozatot egyébként a Monk után adják Amerikában (itthon szintén a TV2 adja), ez a sorozat is egy nyomozóról szól, akinek OCD-je van. A lényeg, hogy betegségéből, illetve félelmeiből és fóbiáiból rengeteg vicces jelenet kerekedik, főleg, hogy a főszereplőnek szinte minden részben új helyszínen kell helyt állnia. Az egyetlen gond igazából az, hogy Amerikában már vagy a hatodik évadnál tartanak, és hiába van még minden viccben poén, látszik már, hogy azért van csak ott a vicc, mert ott kell lennie, nem azért mert adja magát a vicces jelenet. Az egyes új helyzetek, amik elé Monkot állítják már egyre abszurdabbak, és erőltetettebbek (eleinte még vicces, hogy akárhova megy gyilkosságra lel a főszereplő, de 60-70 rész után már fárasztó is a kezdeti várokozással teli lelkesedéssel fogadni az új helyszíneket). Szóval a sorozat szerintem átugrotta a cápát. Csak megnyugtatásul mondom, hogy az itthon adott részek még tökéletes szombat délutáni családi szórakozást tudnak nyújtani még évadokon keresztül.
Egyébként a TV2 pár másik igen jó sorozatot is megvett, ugyebár a House-t, a Született feleségeket (ezt mondjuk pont nem nézem), természetesen a Heroes-t, a Csillagkapukat, MacGyver-t (ez is asszem a TV2-őn ment talán) és még biztos van pár.
Az utolsó a sorban a Threshold című sci-fi, ami tökéletes szórakoztatást nyújt az előtörténetével, és a mindenható ügynökökkel, és tudósokkal, egy totális hülyeség... A premissza, ugyanis, hogy a főszereplő nő írt egy Tervet az olyan esetekre, ha földönkívüli értelmes élet nyomait találnák a Földön (és azt izolálni, megfigyelni, ártalmatlanítani kéne), és ezért a nőt bizzák meg a terv megvalósításával, amikor valóban találnak egy lezuhant űrhajót a tengerben. A gond csak az igazándiból, hogy a többmilliárd dolláros költségvetésű szupertitkos-szolgálat a Threshold létrehozásán kívül semmi sem úgy tűnik, mintha terv szerint menne, végig improvizál a Vörös Csapatot alkotó tudósgárda. Ez még nem is lenne baj, ha nem minden rész egy kb. ilyen narrációval kezdődne "Földönkívülieket találtunk a Földön, akik át akarják venni az uralmat, de semmi vész, mert van egy Tervem, hogy megállítsam őket", szóval ez kicsit rontja a sorozat élvezetét. Ettől függetlenül érdemes lehet belenézni, elvégre ez is tizenhárom részt élt meg, mint a kedvenc sorozataim a The Lone Gunmen és a Firefly is. Bár korántsam állíthatom, hogy elérné e két sorozatot felejthetetlenségben... Mindenesetre ajánlom azoknak, akik szeretik az összeesküvéselméletes, nyomozós, ügynökös sorozatokat. Szerintem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése