Magyar Wikipédia Magazin

2007. augusztus 22., szerda

Boten Anna

Sikerült kinyírnom a Media Playerem, így most csak a YouTube-on tudok zenét hallgatni (persze telepíthetnék egy másik lejátszót, de próbálom tisztán tartani a gépem), köztük ezt a számot (via Bártházi András):

2007. augusztus 21., kedd

Colbert: Protecting America's frontiers

A Colbert Report augusztus 20-i száméban a magyar származású kanadai Andrew Feldmar pszichoterapeuta történetét mutatta be, akit kitiltottak Amerikából mert írt egy tanulmányt egy több évtizeddel korábbi drogos élményéről.

Feldmart április 23-án állították félre a határon, és amikor elmondta mivel foglalkozik a határőrök rákerestek a nevére a Google-ben, és megtalálták Feldmar cikkét, és vagy öt órát tartották fogva, mielőtt elengedték volna (igaz, nem az USA-ba, hanem vissza Kanadába), az Államokból kiutasították, mint "bevalottan drogot használót".

A tortúra akkoriban nagy felháborodást keltett, és most jutott el a Colbert Reportba, egy szegmensként, ami megmutatja, hogy ugyan a mexikói határon nem mondhatnak el túl sok sikert a határőrök, az északit nagyon jól őrzik, és kvül tartják az ilyen veszedelmes alakokat, mint Feldmar.

Linkek:

2007. augusztus 17., péntek

Totális kiszolgáltatottság

2007. augusztus 16., csütörtök

Újra magyar említés a Colbert Reportban

Stephen Colbert az augusztus 15-ei adásban, hogy leleplezze a daily kos blogot, belépett a véletlenül sem nyilvánvaló notstephencolbert néven, és a következő szöveget küldte fel megjegyzésként:

Hungarians are dirty ghoulies who wash in peanut oil. Heil healthcare!!!

Ez kb. annyit tesz, hogy a magyarok koszos halott evők, akik mogyoróolajban mosakodnak, éljen az egészségügy. Ezután felment az oldalra és meglátva, mit írnak a magyarokról (hogy koszos halottevők), kijelentette, hogy "istenem, ezt nem olvashatom fel adásban, ez megbocsáthatlan", a showban utána vendégül látta az oldal szerkesztőjét, hogy megvédhesse a megvédhetetlent (a magyarok szapulását).

Markos Moulitsas-t arról kérdezte, mi baja van a magyarokkal, mire ő kijelentette, hogy a legjobb barátai közt is vannak magyarok… majd pörögtek a kérdések, hogy mennyire felel a szerkesztő az oldalára mások által feltöltött anyagokért. A teljes szegmenst nézzétek meg az alábbi videón:



Linkek:

Magyar érmék külföldön

Amikor Horvátországban voltam, akkor kipróbáltuk azt a trükköt, hogy a parkoló automatába 10 forintosokat dobtunk, és azt 2 kunásnak (=70 forint) ismerte fel. Bár nem lehet parkolásból meggazdagodni, és az automata visszaadó része se váltja át az érmét, így azt csak levásárolni lehet, de azért így is jó trükk. Kíváncsi vagyok a parkoló automatát ürítő dolgozók reakciójára amikor találtak egy pár (a mi összes) tízforintost a horvát érmék közt…

Ma hallottam, nem tudom igaz-e, mert nem tudtam kipróbálni, de állítólag a magyar ötven forintos az angliai automaták számára kétfontosnak számít (kb. 750 ft), ami már egész jónak számít. Ha valakinek van még ilyen trükkje, vagy tapasztalata, az megemlíthetné a megjegyzések közt, hátha még nincs olyan numizmatikai oldal, ahol az ilyen dolgok már készen össze vannak gyűjtve…

2007. augusztus 15., szerda

Új laptop

Megvan az új laptopom, egy Lenovo N100-as, 1,7-es Celeron procival, 80 giga vinyóval, 512 RAMmal. Egyelőre most telepítgetem, előszőr kicsit megijedtem, hogy nem adtak hozzá semmi driver CD-t, de találtam valami Lenovos progit, ami elvileg mindent ami kell, és leginkább azokat amik nem :), telepít. Minden lehetséges pipát beikszelve most várom, hogy letöltődjön az 500 megányi progi.. és közben csodálom milyen jó kis gép ez. A legjobb benne egyelőre, hogy iszonyat csendes, az asztali gépem egy szabályos erőmű hangjával bírt (bár még sosem hallottam milyen hangos egy erőmű.., a lényeg hogy a gépem az).
A gép főbb tulajdonságait (hang, akksi, monitor) még nem nagyon tudom jellemezni, mert még nagyon új a gép és nincsenek fent a driverek hogy pöpecül menjen, meg eleve csak Beethoven 9-edik szimfóniáján tudnám egyelőre tesztelni a hangot.
A lényeg, hogy most nagyon boldog vagyok, az új kütyümmel :)

2007. augusztus 9., csütörtök

Laptop vétel

Közeleg az egyetem, és szeretnék venni egy laptopot az egyetemi jegyzeteléshez, csak sajnos több a kérdőjel, mint a válasz. Pl. nem tudom, hogy egyáltalán túlélik-e a laptopok töltés nélkül az előadás végéig, illetve, hogy mennyire komolyan kell venni a gyárilag megadott órákat, lehet-e trükközni és megnyújtani az akksi élettartamát, mielőtt remelülne. Ha nem lehet, akkor lehet, hogy le kell mondanom az egyik kinézett gépről... Sajnos azt se tudom, még, hogy napi kb. mennyi időt tölt az ember előadáson (ha bejár), vagy mennyire kell komolyan venni a jegyzetelést, ott létet...
Szeretném a vásárlást letudni mihamarabb, de még túl sok az ismeretlen, ráadásul, ha kinézek egy gépet, akkor arról elég nehéz megbízható infót találni, hogy mi van benne, meg miket tud, főleg a Depo.hu-n böngészve, de a webshopok sem sokkal jobbak.
Ráadásul azt se tudom, hol érdemes igazán venni, hisz pl. a usanotebook-nál kinéztem egy gépet, de ott nem lehet kipróbálni a megvásárolt terméket fizetés nélkül, ami kicsit neccesen hangzik, főleg, hogy a pixelhibás gépeket eleve nem cserélik, és akkor már megnézném még fizetés előtt...
Szóval, nehéz az élet, és én elvesztem a netshopok, a rémisztgető fórumok, és a neten megtalálhatatlan modellek dzsungelében.

2007. augusztus 4., szombat

Mai gyászom: Veronica Mars


A mai nappal elbúcsúztam még egy csodálatos tv-sorozattól, mely azelőtt került a darálóba, mielőtt átugrotta volna a cápát.
A Veronica Marsról van szó, egy fiatal badass detektív/tinilányról, a szokásos drámával és mellé megfelelő mennyiségű asskickinggel, kb. mint a Buffy-ban. Akinek tetszett a Buffyban, hogy egy nő a szuperhős, és nem csak a vámpírok miatt nézte, annak mindenképp tetszeni fog ez a sorozat, és meg fogja érteni, miért kár, hogy megszüntették, és miért drukkolok, hogy valamilyen formában folytatódjon.
[A videó a Veronica Marsból van összevágva, a zene a Buffy musical epizódjából van, a szereplői énekelnek benne]