Endami

Magyar Wikipédia Magazin

2011. március 15., kedd

Szerkesztői trendek a Wikipédián

A Wikimédia Alapítvány most publikálta az angol és több nagyobb Wikipédia szerkesztőségi szerkezetét vizsgáló kutatásának eredményeit. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az új szerkesztők aránya egyre kisebb és az új szerkesztők közül egyre kevesebb marad hosszú távon szerkesztő.

A közreadott kutatási metodológiára és szoftverre építve elkészítettem a diagramok nagy részét az magyar Wikipédiára is.

Szerkesztői koreloszlás

Először azt vizsgáltam meg, hogy egy adott évben aktív szerkesztők milyen régóta aktív wikipédisták. Aktívnak az számított, aki életében legalább tíz szerkesztést végzett és csatlakozása óta minden évben legalább ötvenet. 

A 2010-es évben a megoszlás így nézett ki az angol és a magyar Wikipédián:
A korábbi évekre vonatkozó adatok egymás mellett:
Magyar Wikipédia

Angol Wikipédia
Az új szerkesztők csökkenő aránya mellett az abszolút számuk is csökkenni kezdett.
Magyar Wikipédia

A szerkesztők számának csökkenése az angol Wikipédián szerencsére még nem annyira jellemző a magyar Wikipédiára, de az új szerkesztők száma hasonlóan csökkent.

Szerkesztők megtartása
Egy másik tényező amit a kutatás vizsgált, hogy egy adott időszakban kezdő wikipédisták mekkora eséllyel szerkesztenek egy év múlva is. Ehhez a vizsgálathoz a kezdő, vagy új wikipédista az aki átlépte a 10 szerkesztéses küszöböt.

Magyar Wikipédia. Kék: az adott hónapban egy szerkesztést végző szerkesztők közül még egy év múlva is szerkesztők aránya. Piros: az adott hónapban a 10. szerkesztésüket elvégzők közül még egy év múlva is szerkesztők aránya
Angol Wikipédia. Piros: az adott hónapban 10. szerkesztésüket megtevő szerkesztők közül a még egy év múlva is szerkesztők aránya
Míg az angol Wikipédián egyértelmű és szépen kirajzolódik a lefelé tartó trend, ez a magyar Wikipédia esetén kevésbé egyértelmű. A magyar Wikipédia kisebb szerkesztői száma miatt a statisztika nem ennyire egyértelmű vagy tiszta, pl. van egy hónap 2004-ben amikor az akkor csatlakozó szerkesztők közül senki nem volt aktív a csatlakozást követő 12. hónapban.

A megtartásra vonatkozó eredmények így sokkal érdekesebb a szerkesztők számával reprezentálva.
Magyar Wikipédia. Kék: Adott hónapban első szerkesztésüket megtevő szerkesztők. Piros: Azon szerkesztők, akik az első szerkesztésük megtétele után 1 évvel még szerkesztenek. Zöld: Az adott hónapban a 10. szerkesztésüket elvégző szerkesztők. Lila: a 10. szerkesztés megtétele után 1 évvel szerkesztők.
Ezen a grafikonon az látszik, hogy bár folyamatosan nőtt azok száma akik kipróbálták a szerkesztést, ezek közül az egy év múlva aktívak száma kb. a 30 fő körül stagnált.

Magyarázat?
Kérdés, hogy mik lehetnek a trendek mögötti okok, és lehet-e valahogy javítani az új szerkesztők megmaradási esélyein. A Wikimédia Alapítvány próbál ezen segíteni, de a magyarázatokhoz és a helyzet megváltoztatásához a helyi közösségeken is sok fog múlni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése