Gyöngyöt a disznók elé

Elolvastam Vonnegut Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater avagy Gyöngyöt a disznók elé című könyvét.

Vigyázat, spoileres lehet!

A főszereplő egy bizonyos Mr. Eliot Rosewater óriási vagyon felett uralkodik, melyet az apjától kapott egy alapítvány formájában, elkerülendő az örökösödési adókat a vagyon átadásakor. Eliot, egy második világháborús veterán, éli a gazdagok megszokott életét, és mint az alapítványa feje támogatja a művészeteket, tudományokat, és mindent amit szokás.
Egy idő után, talán a háborús élménye hatására, amikor megölt három ártatlan tűzoltót, mert náci katonáknak nézte őket, elkezd furcsa dolgokat csinálni. A mellékesen alkoholista, fiatal milliomos kirándulásokat tesz, ahol kapcsolatba lép, és próbálja támogatni a helyi önkéntes tűzoltószervezeteket.
Végül irodát nyit a családja nevét viselő városban, ahol egyszemélyes pénzügyi- és lelkisegély szolgálatot épít ki, a helyi szegény, munkanélküliek nagy örömére. Ezzel azonban kivívja a rokonai értetlenségét, akik félnek, hogy megőrűlt, annyira természetellenesnek találják, hogy egy felsőbbosztálybeli adakozó lehet, a szegénységet az érintettek saját hibájának tekintik.
Végeredményben ténylegesen megörül Eliot, és utolsó józan tetteként, mielőtt beszámíthatatlannak nyílvánítanák és elvesztene mindent, átruházza az alapítványt az 57 gyerek egyikére, akiknek az anyjuk kijelentik, hogy a feleségéhez mindvégig hű Eliot ejtette őket teherbe.

Spoiler vége!

A főszereplő önzetlenségével kicsit a Nyomorultak hősére emlékeztetett, mindketten önzetlenek voltak, de míg előbbinek nem kellett megdolgoznia a szétosztott pénzért, addig az utóbbinak igen, ráadásul ő az adakozással a lelkiismeretét próbálta rendbetenni, egyfajta kompenzációként. A Vonnegut könyv főszereplője ezt egyfajta őrültségből tette.

A könyv fő kérdése a gazdagok hozzáállása a szegényekhez, a társadalmi felelősség kérdése. A szabadverseny Amerikájában, aki nem tud meggazdagodni, az bizonyosan lusta, semmirekellő mihaszna, aki megérdemli a sorsát. Az aki segíteni akar ezeken az embereken, felismerve, hogy az Amerikai Álom már közel sem annyira megvalósítható, mint a korlátlan szűzfőldek korában (valahol olvastam, hogy a meggazdagodáshoz legalább két generációnak kell megalapoznia a vagyont, ha jól csinálják a nyagypapák és mamák megalapozhatják az unokáik jólétét kemény munkával), azt örültnek, sőt egyenesen szocialistának, vagy akár kommunistának nézik (1965-ös könyvről van szó).
Ma már szinte minden sztár, vagy különösen gazdag ember jótékonykodik, de kérdés, legtöbbjüknél nem egyszerűen népszerűség hajhászásról van szó, azzal, hogy elmennek egy-két flancos estélyre, és cserébe villoghatnak, hogy a drága belépővel támogatták a Pandák megmentését; szerintem kevesen annyira önfeláldozóak, hogy annyit adjanak, amit már megérez a pénztárcájuk, de szerencsére van pár kivétel, akiknek megvan a pénzük és az akaratuk is, hogy változtassanak a Világon.