Endami

Magyar Wikipédia Magazin

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erasmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erasmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 24., szerda

Tartu, Észtország, 2009. őszi félév

Naplemente Tallinban
Az alábbi beszámoló benyújtásával elvégeztem minden adminisztratív követelményt, amely az Erasmus félévemhez tartozik és így azt immár hivatalosan is befejezettnek lehet tekinteni.

2009. december 15., kedd

Csomag a hóban



Legelőször a könyvek mennek haza, körbeutazva Európát, megállva minden logisztikai központban és elosztó állomáson...
Posted by Picasa

2009. november 24., kedd

Sea Battle Stockholmba



A finn, lett, észt és svéd Erasmusosokat buliztató szervezetei közös szervezésében a múlt héten bulihajózáson vettem részt körülbelül kétezer cserediákkal együtt. A három napos program lényege a nagy bulizás volt egy stockholmi pihenővel (hogy újratölthessék a hajót és a Svédországban tanuló cserediákok is felszállhassanak).

Hétfőn indultunk Stockholmba. Jellemző módon a hajóra szállva a kabinom ajtaja nem nyílt ki és a hajó ácsának/lakatosának kellett megszerelnie, miközben a szobatársamnak ígérkező litvánok elkezdtek szervezkedni, hogy akkor ki-kinek a szobájába költözzön és ki költözzön mellém, amivel annyira felidegesítettek, hogy ott is hagytam őket a fenébe, hagy variálgassanak kedvükre és elmentem sörözni a barátaimmal. Mire visszajöttem, a sokadik variáció utánra sikerült úgy szervezkedniük, hogy saját kabinom lett, ami a lehető legjobb megoldás volt. Ezen az úton egyébként elég jó kabinokat kaptunk, volt bennük pl. plazmatévé, így három hónapja először nézhettem TV-t...



Az út nagyban beharangozott bulizás része igazából nem volt olyan nagy szám, mert kb. mindenki a saját baráti társaságával volt egy-egy kabinban vagy a folyosókon, szóval hiába voltunk 2000-en, a végeredmény csak 200 db 10-fős parti lett...

Stockholmba megérkezve én lettem a baráti társaságunk idegenvezetője, mint olyan aki már voltam ott korábban és egész jól ismertem a várost, még mindig minden ugyanott volt, ahol áprilisban hagytam; és még mindig nagyon szép a város, csak hát hidegebb volt, mint tavasszal.. Sajnos nem jutott időnk, hogy még egyszer bemenjünk a Vasa múzeumba, megnézni a kiállított 17. századi hajót.


A visszaút kb. ugyanolyan volt, mint az oda út, de mivel biztonsági okokból nem árultak tömény alkoholt, így lassabban ment a lerészegedés :) (persze ez sem gátolt meg mindenkit, az egyik spanyol csávót állítólag letartóztatták és megbírságolták a hajón). Én már elég korán elmentem aludni, mivel nem sok izgalmas dolog történt, de legalább az ágy kényelmes volt.

2009. augusztus 1., szombat

Észtország

Tallin, Estonia - St. Olaf Church / Iglesia de...Claudio.Ar képe a Flickrről

Negyven óra és felszáll a gépem Tallinba és négy és fél hónap múlva indul csak vissza Budapestre... Eddig viszonylag nyugodtan megvoltam, viszont ma elkezdődött a végső visszaszámlálás és kezdek izgulni: ez lesz az eddigi leghosszabb időszak, amit külföldön töltöttem, ráadásul fel is kell nőnöm a helyzethez, hogy ellássam magam a kollégiumban.
Összességében elég érdekes félévnek nézek elébe Tartuban (ahol nemzetközi tanulmányokat fogok hallgatni) és előtte a három hétben amit Tallinban töltök egy észt nyelvtanfolyamon.