Vers az ünnepekre, tojádobálóknak

Váci Mihály: Még nem elég

Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Via pacemaker.freeblog.hu

Maktub (Coelho:Az alkimista)

Ma befejeztem Paulo Coelho Az alkimista című könyvét. Ha olyan hangulatban lennék biztos megváltoztatná az életem ez a tanulságos történet az ember álmainak követéséről. Szerintem ez egy jó könyv, és a főszereplőre részben példaképként is tekintenék, ha nem lenne a sok sallang a Világ Lelkéről, meg Istenről (és Allahról).
Eddig csak másfél Coelho könyvet olvastam ezen kívül, de mindháromból az szűrődött le, hogy az ember jobbá tehetné életét utána, inspirációt nyerhetne belőle ugyanúgy, ahogy a történetek főhősei is teszik. Nekem sajnos mindig bezavar az inspiráció gyűjtésbe a könyvek (és gondolom a szerző) vallásos vonulata, a hit és a személyes isten állandó jelenléte, történetformáló ereje.

Korábban olvastam, de a 11 perc is egy nagyon jó könyv Coelhotól (a fél könyv amit olvastam, az A Piedra partján ültem és sírtam, ami nagyon érdekesen kezdődik a Piedra folyó legendájával, és ahogy útra kel a főhősnő és a gyerekkori barátja, de úgy a közepe táján már számomra túl nagy szerepet kapott a vallásosság, és ezt tetézte, hogy többek azt mondták ez nem olyan jó könyve, így nem olvastam végig.)

Mostanában Radnóti verseket olvastam párat, az utolsó verseinek van valami szívszorongatósága, vagy nem is tudom milye, egy emberi nagysága, hogy az őt körülvevő szörnyűség ellenére is van ereje írni, és eleinte még bízni egy jobb jövőben.
Radnóti sorsához kapcsolódik Örkény néhány egypercese is, aki túlélte a munkatáborokat, eddig amiket olvastam, és hatással volt rám az az Otthon és az In memoriam dr. K.H.G. Előbbi szerintem azt írja le, hogy egy koncentrációs táborban lévő kislányban hogyan alakul ki a világról alkotott kép (és így hogyan lesz idegen számára a táboron kívüli "normális" világ), utóbbit többféleképp lehet értelmezni, de nehéz ezeket szavakba foglalni, talán a néma düh, hogy ilyenek történhettek még a legkifejezőbb.