Miután nyenyec már egy csomoszór írt az Economist felolvasott kiadásáról, most végre én is letöltöttem, és az egyetemre menet halgattam. Az eddigi tapasztalat az, hogy ez nagyon okos kihasználása az utazással töltött üresjáratnak (az átszállások és gyaloglás miatt összességében több információhoz jut az ember mintha mondjuk könyvet olvasna). Ami tapasztalat, az az, hogy a magyar metrók olyan hangosak, hogy azokon nem lehet hallgatni, de azt leszámítva már két-három utazás után úgy érzem, tájékozottabb vagyok a világban.
Aminek igazán örülnék az ha a HVG illetve más magazinok, esetleg újságok is követnék a példát ( a cikkek egy része eleve elérhető a neten is, a felolvasás ugyan extra pénzbe kerül, de növelné a megjelenési felületet és a vakok és gyengénlátoknak is jobb a profi emberi felolvasás, mint a gépi).
Magyar Wikipédia Magazin
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hvg. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. május 7., szerda
2007. április 7., szombat
Magyar Digg!-ek
Korában írtam, hogy a book.mark.hu a spammerek martaléka lett, ma gondoltam megnézem a magyar Digg! piac két másik szereplőjét, mindkettő erős céges háttérrel.
Az egyik a T-Online istállóból kikerülő Linkter, ami első ránézésre mentes az angol nyelvű spamtől (bár van egy kettő angol bejegyzés elvétve), a főoldalon lévő lapok mind olyanok melyeket élő felhasználók ajánlhattak, ami mindenképp pozitívumnak számít egy ilyen oldalnál. Az egyes linkek melletti egy-egy "eltevés" még azt mutatja, hogy a linkterelés nem általános a magyar weben, vagy ha igen akkor az emberek nem "teszik el" a linkeket.
A másik a HVG által jegyzett urlguru, aminél az első ami szembetűnik a sok Google-s reklám. Nem tudom megítélni, de valószinüleg annak köszönhetően hogy a HVG oldalain reklámozzák az Urlgurut a célközönség, de legalábbis a látogatók magukba foglalják a különböző cégeket is, akik ingyenes reklámlehetőséget láthatnak az oldalban. Ezen oldal főoldalán is van azért egy-két érdekes oldal, de itt végig olyan érzése van az embernek, mintha ez egy netes hirdetőtábla lenne (ezt erősíti a sok Google reklám is, és hogy az ajánlott oldalak url-je és a beküldők neve közt sok az átfedés).
Én személy szerint a Linkterben látok több jövőt, mert az érettebbnek tűnik (legalábbis reklámmentes, ami az oldal dizájnját illeti) biztosabb informatikai háttérrel, az urlguru talán meghozza a fenntartásának árát a sok reklámmal, de szerintem a HVG hátszelével jobban járnának egy netes Yellow Pages fejlesztésével. A book.mark.hu teljesen felejtős, talán még az Index szállhatna be a versenybe.
A jövő még az Iwiwes integráció lehetne (ahogy a Twittert (vagy az API-n keresztül, vagy egy klónját) is integrálhatnák).

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)