Magyar Wikipédia Magazin
2007. december 22., szombat
BKV DeLux
2007. október 31., szerda
Híradós: Én is iszom egy mézespálinkát
Az apropója, hogy néztem a műsort, mert reméltem, hogy mutatnak a szerb külügyminiszter magyarországi látogatása kapcsán. Vuk Jeremić szerb külügyminiszter ugyanis előadást tartott a Corvinuson, ahol a fő téma Szerbia EU-s integrációja volt, de szóbakerült természetesen Koszovó is.
Vuk Jeremić 32 évesen nagyon fiatal, viszont nagyon jó előadónak találtam (eleve jól kezdte, azzal, hogy látványosan eldobta az előkészített szöveget...), aki nagyon-nagyon jól beszélt angolul (és ezt azért emelem ki, mert utóbbi időben voltam egy-két angol nyelven tartott előadáson, és nagyságrendekkel megelőzött mindenkit. Nem csak, hogy jó kiejtése volt, és nem vétett zavaró nyelvtani hibákat, de nagyon nagy szókincset használt, ami jól is jött, hisz igen sokat beszélt metaforákban.
Persze nem véletlen, hogy jól tud angolul, mert mint kiderült Cambridgeben tanult elméleti fizikát (!), majd utána a Harvardon közszolgálatot...
2007. október 23., kedd
2007. szeptember 28., péntek
Microsoft Word felcserélt fordítás
Egy érdekes töri óra
Az előadáson beszélt a globális problémákról, illetve témákról (globalizáció, energa biztonság, környezetvédelem, migráció, terrorizmus és stabilitás). A Sierra Leone-i igazgató azzal tette igazán érdekessé az előadását, hogy a felhozott példákkal nagyn jól tudott szemléltetni, pl. rámutatot, hogy mekkora különbség van az energia iránti igényben (pl. hogy Afrikában az elektromosság elérése is mekkora fejlődést hozna, mert tovább lehetnének ébren, lehetne fridzsiderben védőoltásokat tárolni, az asszonyok este is dolgozhatnának; míg Nyugaton az olajra és földgázra szomjaznak a további növekedéshez); illetve beszélt a globalizáció hatásairól, hogy mindenki szeretne iPhone-t, vagy Macbook-ot, és látja hogy nálunk már vannak ilyenek az embereknél, ugyanakkor a globalizációnak köszönhetően akárki sikeres lehet (Yumkella példája önmagában inspiráló); persze megemlítette a "milliárd ember gettóját", azokat akik nem férhetnek hozzá a világ javaihoz.
Szóba került említés szintjén Sólyom László decemberi klímakonferenciája, melyre Yumkella is el akar jönni (elvileg erre lett Al Gore is meghívva).
Az előadás végén átváltottunk dialógusba, ekkor lett igazán elemében az előadó, de aztán mennie kellett, nehogy lekésse a találkozót Kóka Jánossal. Ekkor még lett volna vagy egy óra a dupla töriből, de elengedett minket a tanár, kiváltva egy akkora spontán tapsvihart, amivel szerintem előadást még nem zárt.
2007. szeptember 27., csütörtök
Négy óra alvás, 8 óra suli…
Tegnap volt a Corvinusos gólyahajó parti, ami után kb. 4 órát sikerült aludnom, és mennem kellett utána suliba 9:40-re, és benn maradtam egészen kb. fél nyolcig. Volt egy érdekes szociológia előadás, egy statisztika, amit ráadásul még értettem is, igaz hogy aszpirinnel és kávéval doppingoltam a túlélésért, utána még táncoltam is egyet. Aztán este a Gyakorlati Diplomácia Társasága nevű diákszervezet meghívására eljött Erős André nagykövet, és arról beszélt, milyen volt az ENSZ biztonsági tanácsában, vagy pl. párizsi nagykövetként dolgozni.
Beszélt arról, hogy 1992-93 környékén talán az ő hatásukra is elkezdett a BT kicsit nyíltabb lenni (pl. csökkentették a titoktartást, az üléseik napirendjét megkapta a többi állam is), és arról, hogy mennyire tehetetlen volt a Délszláv-válság kezelésében még a kezdetén, amikor megfelelő politikai akarattal tehettek volna valamit…
Kiderült az is, hogy ő is zenél, mint Simonyi András volt amerikai nagykövet, ha nem lenne botfülem erősen megfontolnám, ne kezdjek-e én is zenélni. Na mára ennyit, értelmesebb, tartalmasabb bejegyzésekhez aludnom kell.
2007. szeptember 20., csütörtök
Egyetem
- nincsenek kukák, ami elég idegesítő, de legalább nem fognak felrobbantani minket a marslakók kukába rejtett pokolgéppel
- nincsen elég étel és italautómata (és a büfé se működik még, de ígérik, hogy fog..), azt a keveset ami van azt a könyvtár kényelmes hírlapolvasójában rejtették el, ahonnan nagyon körülményes kinyerni a kávét: a könyvtár az elsőn van, de táskával nem lehet bemenni, táskatároló viszont csak a földszinten van (és mielőtt a táskák becsempészésére, vagy a könyvtár előterében hagyásra gondolhatna az ember megjelenik a morcos securitys bácsi)
- van olaszom, ami nagyon jó, megszólalni nem igazán tudok, és a nyelvtani részek ismétlésére erősen rá kell feküdjek, de nem kell nulláról kezdenem a nyelv tanulását, hiába nem érem még el a kezdő fölötti szintet, és nem is kell fizetnem extra órákért kötelezően (a kezdő nyelveknél heti háromszor 80 perc van, amiből az egyik sávért ki kell pengetni 20 rugót)
- aztán van a politikatudomány alapjaiból előadásom és szemináriumom is. Az előadás egyelőre nem nagy szám, mert még ott tartunk, hogy "mi a politika", a szeminárium viszont érdekesnek mutatkozik, egyrészt a téma is érdekes volt (a különböző fejlődési irányok Európában), másrészt a tanárnővel elvileg teszünk majd látogatást minisztériumokban, vagy a pártoknál (ahol hajlandóak fogadni minket, a tanárnőnk mindenesetre nem annak a típusnak tűnik, akit csak úgy lerázhatnak...).
- Társadalomtörténet az a tárgy, ami a halálom, de erős idegzetűeknek csak "nehezen követhető", az előadó egyszerűen össze vissza ugrál, hol Mátyás királyról, hol Wekerle Sándorról... A tárgybból ráadásul szóbeli vizsga van, de a szellemi épségem megőrzése érdekében az előadásokat inkább kihagyom a jövőben..
- A szociológia alapjaiból hetente két előadás is van, eddig majdnem minden órán más oktató tartotta, így vannak érdekesebb és kevésbbé érdekes előadások; engem a szociológia alapból is érdekel szóval így duplán jó. Egyelőre ez az egyetlen tárgy, amiből már biztosan lesz könyvem, mert megrendeltem a neten, azt mondják már az elején van egy igen részletes leírás egy kínzásról.., majd meglátjuk..
- Szakmai kommunikációból eddig csak egy órám volt, de ez tűnik leginkább annak az órának, amire dolgozni kell majd: eleve hetente el kell olvasnunk 100-150 oldalnyi cikket, amihez kapcsolódik valami feladat (most például, hogy rajzoljuk le, mit olvastunk...), és emellé a félévre kell még írni egy 5-6000 szavas dolgozatot. A jóhír, hogy állítólag eddig még nem bukott meg senki a tárgyból...
- Statisztika: a mostani félév egyetlen matek tárgya, eddig semmi olyan nem volt, amit ne lehetett volna megérteni, de ha nem kezdek el tanulni év közben akkor tuti totál össze leszek zavarodva a vizsga előtt..
- A törit az egyik dékánhelyettes tartja, és eddig érdekesnek tűnik ez is..
- Végül az általam felvett választható tárgy, a hatalom nyelve; elvileg politikusok beszédeit, szándékait értenénk meg jobban a félév végére, melynek jegyében röpködnek az amerikai elnökök és Gyurcsány-idézetek az előadáson (ugyanis ez egy ilyen részben interaktív előadás); a hátulütő sajnos az hogy a hatalom nyelvéhez az út kökemény nyelvészeten megy, és már a második előadás után azon gondolkodom, ki tudna korrepetálni..
Ami a szabadidőt, bulikat illeti: Ezen a héten szinte minden egyetemen Egyetemi Napok vannak, kivétel a Corvinus.. viszont a jövő hét már izgalmasabb lesz: hétfőn Tarkaréti kolesz, kedden csopi sörözés, szerdán hajóbuli az elvileg 3 szintes Európa hajón, csütörtökön nincs buli, viszont egy volt nagykövet tart előadást este, péntek szabad, szombaton meg megyek Pécsre Wiki-talira.
Asszem ennyi elég lesz mára. A kép az új épület mutáns, százforintos méretű békatestű szárnyatlan denevérét ábrázolja (photo by Ungi).
2007. szeptember 16., vasárnap
2007. szeptember 8., szombat
Corvinus, Neptun, Iwiw
Felvettek a Corvinusra, és a gólyatáborral kezve eddig csupa pozitív élmény ért, és remélem érni is fog. Jó fej emberekkel találkoztam, és a suli sem teljesen személytelen, pl. a dékán vagy a rektor (amelyik épp a magasabb rangú...) személyesen és névszerint köszöntötte az évnyitón a születésnaposokat.
Ahogy elkezdődik a suli, két fő dolog zúdul az emberre: rengeteg új ismerős, és a Neptun nevű csodálatos rendszer. Jelenleg egy olyan korban élünk, amikor egyre több feladatot ruházunk át gépekre, kütyükre, vagy külföldi cégek kezében levő adatbázisokra, és ahogy egyre jobban támaszkodunk rájuk egyre inkább számítunk arra, hogy helytálljanak. Én személy szerint óriási bizalmat helyeztem az Iwiwbe, azon belül a keresésre és a kapcsolati hálókra, és bizony igen csak csalódnom kellett benne (még ha nem is számítjuk, hogy pár napig nem ment a keresés...), mert nem sikerült megtalálnom bizonyos embereket, csupán a keresztnevük, becsült életkoruk, és egyetemük, illetve szakuk alapján. Több falba ütköztem, és ki dolgoztam pár elvet, amit ha az emberek betartanának, akkor lehetne annak használni az Iwiwet, ami: egy okos kis telefonkönyv és tudakozó:
- Rakjunk fel magunkról képet, amiről felismerhetőek vagyunk, és lehetőleg ami elég nagy felbontású. Ha fel is töltünk képeket a kedvenc rajzfilmfiguránkról, vagy színészünkről, ne azt tegyük be alapértelmezettnek. Ha csak egy képünk van, akkor se felejtsük el azt kirakni alapértelmezettnek, különben nem jelenik meg a keresésben
- Töltsük ki az olyan adatokat, hogy város, iskola, egyetem. Sajnos az Iwiwnek nincs adatbázisa a létező iskolákról, így ugyanazon intézményre kb. ezer féle képpen lehet utalni, ami megnehezíti, talán el is lehetetleníti a keresést. Próbáljuk a leggyakoribb nevet választani, ha nem egyértelmű, zárójelben adjuk meg a várost, vagy az iskola hivatalos nevét; egyetemnél a szakot is, és ha van akkor pl. a gólyatáboros csoportot.
- Megkönnyítheti a megtalálásunkat, ha felveszünk ismerősnek olyan ál-felhasználókat, mint a régi iskolánk vagy munkahelyünk.
Rátérve a Neptunra, csodálatos ez az elektronikus ügyintézés, de azért én véletlenül sem hagynám abba a fejlesztést, pl. az órarend funkció csak a kötelező órákat mutatja, és azokból is csak az egyik időpontot, ha több is meg van adva. Az már csak apróság, hogy időnként behalnak a szerverek, és hogy Opera alatt nem működik az oldal Javascriptje…
2007. augusztus 22., szerda
Boten Anna
2007. augusztus 21., kedd
Colbert: Protecting America's frontiers
Feldmart április 23-án állították félre a határon, és amikor elmondta mivel foglalkozik a határőrök rákerestek a nevére a Google-ben, és megtalálták Feldmar cikkét, és vagy öt órát tartották fogva, mielőtt elengedték volna (igaz, nem az USA-ba, hanem vissza Kanadába), az Államokból kiutasították, mint "bevalottan drogot használót".
A tortúra akkoriban nagy felháborodást keltett, és most jutott el a Colbert Reportba, egy szegmensként, ami megmutatja, hogy ugyan a mexikói határon nem mondhatnak el túl sok sikert a határőrök, az északit nagyon jól őrzik, és kvül tartják az ilyen veszedelmes alakokat, mint Feldmar.
Linkek:
2007. augusztus 17., péntek
Totális kiszolgáltatottság
A második kötettel kezdeni önmagában is kicsit furcsa, még ha a történet meg áll a lábán, főleg a sorozatot ismerve, de úgy méginkább furcsa volt, hogy szembesülni kellett az eltérő előtörténet végzetes elemeivel, melyekből ebben a könyvben sincs hiány.
Akinek tetszik a sorozat (hamarosan a Viasaton adják), annak mindenképp ajánlom a könyveket is, az egyedi hangulata miatt, de az olvasókat figyelmeztetnem kell, hogy írásban durvább dolgok történnek a szívünkhöz nőtt szereplőkkel, mint a tévében...
Krimiről van szó, amiben a főgonosz úgy áll bosszút a volt katonatársain, akik elárulták El Salvadorban, hogy levágja kezüket, lábukat, orrukat, fülüket, ajkukat, nyelvüket, fogaik, nemiszerveik, és szemhéjuk, egyesével, úgy hogy közben nem érzésteleníti őket, és egy tükörből nézniük kell... a legrosszabb az egészben, hogy mindezt olyan sebészi pontossággal teszi, hogy az áldozatok nem halnak bele. Csak fekszenek az asztalon, a tükörben nézik mi történt velük, forog a szemük, melyet soha nem hunyhatnak le, és nyüszögnek, mert nincs nyelvük.
Ezt az eljárást lehetne nevezni az emberi élet totális megsemmisítésének, és már önmagában jó érv egy ilyen áldozat az eutanázia mellett.
A lényeg, hogy ha valamiért rémálmom lesz mostanában, akkor sejtem, hogy mit fogok álmodni...
2007. augusztus 16., csütörtök
Újra magyar említés a Colbert Reportban
Stephen Colbert az augusztus 15-ei adásban, hogy leleplezze a daily kos blogot, belépett a véletlenül sem nyilvánvaló notstephencolbert néven, és a következő szöveget küldte fel megjegyzésként:
„Hungarians are dirty ghoulies who wash in peanut oil. Heil healthcare!!!”
Ez kb. annyit tesz, hogy a magyarok koszos halott evők, akik mogyoróolajban mosakodnak, éljen az egészségügy. Ezután felment az oldalra és meglátva, mit írnak a magyarokról (hogy koszos halottevők), kijelentette, hogy "istenem, ezt nem olvashatom fel adásban, ez megbocsáthatlan", a showban utána vendégül látta az oldal szerkesztőjét, hogy megvédhesse a megvédhetetlent (a magyarok szapulását).
Markos Moulitsas-t arról kérdezte, mi baja van a magyarokkal, mire ő kijelentette, hogy a legjobb barátai közt is vannak magyarok… majd pörögtek a kérdések, hogy mennyire felel a szerkesztő az oldalára mások által feltöltött anyagokért. A teljes szegmenst nézzétek meg az alábbi videón:
Linkek:
- A videó a Daily Kos-on, közel 250 megjegyzéssel
- A kérdéses megjegyzés
- A kérdéses epizód összefoglalása (ez a szegmens a Notable moments alatt található)
Magyar érmék külföldön
Ma hallottam, nem tudom igaz-e, mert nem tudtam kipróbálni, de állítólag a magyar ötven forintos az angliai automaták számára kétfontosnak számít (kb. 750 ft), ami már egész jónak számít. Ha valakinek van még ilyen trükkje, vagy tapasztalata, az megemlíthetné a megjegyzések közt, hátha még nincs olyan numizmatikai oldal, ahol az ilyen dolgok már készen össze vannak gyűjtve…
2007. augusztus 15., szerda
Új laptop
A gép főbb tulajdonságait (hang, akksi, monitor) még nem nagyon tudom jellemezni, mert még nagyon új a gép és nincsenek fent a driverek hogy pöpecül menjen, meg eleve csak Beethoven 9-edik szimfóniáján tudnám egyelőre tesztelni a hangot.
A lényeg, hogy most nagyon boldog vagyok, az új kütyümmel :)
2007. augusztus 9., csütörtök
Laptop vétel
Szeretném a vásárlást letudni mihamarabb, de még túl sok az ismeretlen, ráadásul, ha kinézek egy gépet, akkor arról elég nehéz megbízható infót találni, hogy mi van benne, meg miket tud, főleg a Depo.hu-n böngészve, de a webshopok sem sokkal jobbak.
Ráadásul azt se tudom, hol érdemes igazán venni, hisz pl. a usanotebook-nál kinéztem egy gépet, de ott nem lehet kipróbálni a megvásárolt terméket fizetés nélkül, ami kicsit neccesen hangzik, főleg, hogy a pixelhibás gépeket eleve nem cserélik, és akkor már megnézném még fizetés előtt...
Szóval, nehéz az élet, és én elvesztem a netshopok, a rémisztgető fórumok, és a neten megtalálhatatlan modellek dzsungelében.
2007. augusztus 4., szombat
Mai gyászom: Veronica Mars
A mai nappal elbúcsúztam még egy csodálatos tv-sorozattól, mely azelőtt került a darálóba, mielőtt átugrotta volna a cápát.
A Veronica Marsról van szó, egy fiatal badass detektív/tinilányról, a szokásos drámával és mellé megfelelő mennyiségű asskickinggel, kb. mint a Buffy-ban. Akinek tetszett a Buffyban, hogy egy nő a szuperhős, és nem csak a vámpírok miatt nézte, annak mindenképp tetszeni fog ez a sorozat, és meg fogja érteni, miért kár, hogy megszüntették, és miért drukkolok, hogy valamilyen formában folytatódjon.
[A videó a Veronica Marsból van összevágva, a zene a Buffy musical epizódjából van, a szereplői énekelnek benne]
2007. július 22., vasárnap
Magyar Wikipédia Magazin
- tallózás a Wikipédia legszebb, legérdekesebb, legmeghökkentőbb cikkeiből
- a(z elsősorban) magyar Wikipédia kevésbé ismert zugainak, társprojektjeinek, konkurenciájának, történetének bemutatása
- a Wikipédiáról szóló sajtóhírek ismertetése
- tippek trükkök, a Wikipédia hatékonyabb használatához
- mindenféle Wikipédiához kapcsolódó érdekesség
[Megjegyzés: Ez a bejegyzés egyrészt reklám céllal született (részint, mert én is tag vagyok), másrészt ezzel is kívánom növelni a hasonló cimű ajánlóbejegyzések sorát, mely a kezdeményezést népszerűsítik]
2007. július 21., szombat
Könyvolvasás könyv nélkül
Meg is találtam a megfelelő helyet, a Mamutt Libri palotájában, ahol van egy kávézó, jó pár szék, és két fotel, amire le lehet ülni, és belelehet lapozni a kinézett könyvekbe. Megjegyzem, a bőrfotelekhez jutásra annyit kell ravaszul várni, mint arra hogy valaki a netezni vágyó túristák forgatagában szabad gépet találjon a londoni Apple Centerben.
A hangulat az olvasáshoz tökéletes, ennél már csak egy könyvtárban lenne stílusosabb olvasni, egyetlen zavaró tényező, hogy a kiválasztott könyv a beszédtémája az összes dolgozónak, és figyelni kell, hogy az ember ne halljon meg valamit, amit nem kéne, véletlenül.
A lényeg, hogy folytattam a hagyományt, hogy már a megjelenés napján elkezdjem olvasni a legújabb Harry Pottert (ami talán ott kezdődött, hogy a legelsőt, magyarul, még az első kiadásból olvastam, mielőtt még ennyire felkapott lett), közben figyelve arra, hogy bizonyos időközönként könyvet cseréljek, hogy még ropogósak maradjanak azoknak a vevőknek, akik helyben meg is veszik a könyvet; ami engem illet, én várok a futárra, és ha nem jön, visszatérek a boltba, még ha tudom is, mennyire el fog szomorítani, ha sikerül a boltban kiolvasnom, hogy utána ki kell fizetnem a teljes könyvet...
Reklám: Alonso-Hamilton vetélkedés
A hallható szám az Anything you can do (szöveg):
A reklám végén megjenő mottó: "Racing is a state of mind", a versenyzés egy lelkiállapot.
2007. július 19., csütörtök
Google Office magyarul
A jövőre nézve, ha sorba kéne rendeznem, mit látnék szívesen még magyarul, akkor talán a Reader lenne az első helyen, azt követné a YouTube, a Maps, és a többi szép sorjában. Remélhetőleg a Google tartja magát elkötelezettségéhez a lokalizáció mellett, főleg most, hogy a Yahoo!-ra is rájött, hogy nyitni kell a nemzetközi piac felé, aminek eredményeképp talán ők is lefordítják magyarra néhány szolgáltatásuk.
[Frissítés]: Második ránézésre feltűnik, hogy a Táblázatokban a képletek neveit nem fordították le úgy, mint az Excel magyar változatában (és a képletek leírásában "szám", helyett "szam" van), hogy a súgó angol, de ami érdekesebb, hogy a magyar főoldalon kijelentkezve, az egyik helyen Google Dokumentumok és számolótáblák a neve a szolgáltatásnak, a logó ellenére. Ugyanitt az oldal címe Welcome to Google Dokumentumok és Táblázatok.
2007. július 18., szerda
Magyarok a világban
Általában csak kis említések vannak, amik felüdítik az embert, de a gyöngyszemek az olyanok, amikor a magyar valahogy a cselekmény szerves részévé válik.
Ilyen, vagy ehhez közeli, volt a legutóbbi Kyle XY rész, melyben a szereplő tudatalattija úgy vezeti rá, hogy emlékezzen egy Tengerkutatás című könyvbe rejtett CD-re, hogy elküldni magának a VIZ ALATTI szöveget egy képeslapon, melyet a szereplő talán kicsit furcsán ejt ki, de mivel a történet szerint egy laborban növesztett zsenigyerekről van szó, tudja, hogy magyarul van, és hogy mit jelent. Az üzenet arra utal, hogy a víz alatt kell meghallgatnia az elrejtett CD-n lévő üzenetet. Sajnos elkövették azt a hibát, hogy a víz alatt helyett a víz alatti-t használják, de ez lehet, hogy annyira szándékos, mint a budi és a bidé keverése.
Az is nagy örömmel tölt el, ha magyarul szólít meg a fagyis külföldön, vagy ha egy amerikai ismeri Tarr Béla munkásságát. Ezek az élet apró örömei, melyek csak azért járnak ki nekünk, mert jó helyre születtünk, vagy jó nyelvet tanultunk meg.
2007. július 16., hétfő
Oscar Wilde történetek
Az első, a címadó, Lord Arthur Saville bűne, azt mutatja be, hogyan próbálja Lord Arthur Saville megölni valamelyik családtagját, hogy beteljesítse az egyik tenyérjósló által felvázolt sorsát, még mielőtt meglenne az esküvője. Így megkímélheti a feleségét a szégyentől, ami érné, ha házasságuk idején válna gyilkossá. Merő kötelességből, így több próbálkozás után végül a tenyérjóst öli meg. A lordnak nincsenek gyilkos hajlamai, számára az ölés azután válik fontossá, hogy hallotta a jóslatot, így az önmagát igazzá tevővé válik. Az ilyen jóslatok képezik alapját rengeteg mai science-fictionnak, és mindenképp érdekes volt találkozni vele, egy több, mint száz éves mesében.
[Frissítés]: Ennek a történetnek is van egy picinyke köze a magyarokhoz, mert már az első oldalon feltűnik egy jelentéktelen mellékszereplőként egy magyarországi zenész, egy estély vendégei közt.
A másik érdekes történet a Canterville-i kísértet, mely azzal foglalkozik, hogy egy amerikai család költözik egy szellemlakta házba, és ahelyett, hogy megijednének a szellemtől, addig molesztálják, míg szegény már kísérteni sem mer a házban, és végül meg is hal kísértet létére.
A műben ezeket több rövid történet követi, majd egy mély irodalmi elemzésben végződik, melyben idézetekkel megtűzdelve próbálja az elbeszélő felfedni, kicsoda volt Mr W. H. akinek a Shakespeare szonettek ajánlva vannak. Alig túlzom, mikor azt állítom, hogy az utolsó 25 oldalt, amit ez az elemzés tölt ki kb. annyi idő alatt sikerült elolvasnom, mint az előtte levő 70-et...
Vérbirkák
Fergeteges, Monthy Python vérnyúl utánérzés, nem nézek horrort, de van egy olyan érzésem, hogy ezt vígjátékként végigfogom röhögni..
A filmet Ben-G ajánlotta, akinek ajánlom a Kémmókusos írását, és az ahhoz csatolt képeket,az interneten oly elterjedt lol kifejezéssel tudnám őket jellemezni.
2007. július 14., szombat
Gyöngyöt a disznók elé
Egy idő után, talán a háborús élménye hatására, amikor megölt három ártatlan tűzoltót, mert náci katonáknak nézte őket, elkezd furcsa dolgokat csinálni. A mellékesen alkoholista, fiatal milliomos kirándulásokat tesz, ahol kapcsolatba lép, és próbálja támogatni a helyi önkéntes tűzoltószervezeteket.
Végül irodát nyit a családja nevét viselő városban, ahol egyszemélyes pénzügyi- és lelkisegély szolgálatot épít ki, a helyi szegény, munkanélküliek nagy örömére. Ezzel azonban kivívja a rokonai értetlenségét, akik félnek, hogy megőrűlt, annyira természetellenesnek találják, hogy egy felsőbbosztálybeli adakozó lehet, a szegénységet az érintettek saját hibájának tekintik.
Végeredményben ténylegesen megörül Eliot, és utolsó józan tetteként, mielőtt beszámíthatatlannak nyílvánítanák és elvesztene mindent, átruházza az alapítványt az 57 gyerek egyikére, akiknek az anyjuk kijelentik, hogy a feleségéhez mindvégig hű Eliot ejtette őket teherbe.
A könyv fő kérdése a gazdagok hozzáállása a szegényekhez, a társadalmi felelősség kérdése. A szabadverseny Amerikájában, aki nem tud meggazdagodni, az bizonyosan lusta, semmirekellő mihaszna, aki megérdemli a sorsát. Az aki segíteni akar ezeken az embereken, felismerve, hogy az Amerikai Álom már közel sem annyira megvalósítható, mint a korlátlan szűzfőldek korában (valahol olvastam, hogy a meggazdagodáshoz legalább két generációnak kell megalapoznia a vagyont, ha jól csinálják a nyagypapák és mamák megalapozhatják az unokáik jólétét kemény munkával), azt örültnek, sőt egyenesen szocialistának, vagy akár kommunistának nézik (1965-ös könyvről van szó).
Ma már szinte minden sztár, vagy különösen gazdag ember jótékonykodik, de kérdés, legtöbbjüknél nem egyszerűen népszerűség hajhászásról van szó, azzal, hogy elmennek egy-két flancos estélyre, és cserébe villoghatnak, hogy a drága belépővel támogatták a Pandák megmentését; szerintem kevesen annyira önfeláldozóak, hogy annyit adjanak, amit már megérez a pénztárcájuk, de szerencsére van pár kivétel, akiknek megvan a pénzük és az akaratuk is, hogy változtassanak a Világon.
Combino-futás képekben
Hogy a villamosok a helyükre kerüljen a Moszkva tér felé még egy előtt nem sokkal is mentek utasokat szállító villamosok.
Előszőr 39 db-ot akartak domino elrendezésben (az egyik kocsi első ajtaja szemben van a következő utolsó ajtajával, a futók a villamoson belül futnak, a kocsik végén átugrálva a következőre) felállítani az 54m hosszú villamosokból, hogy ezzel egy 2040m hosszú futópályát alkossanak, de a végén a BKV azt mondta, üsse kő, és felállt mint a 40. Ennek az lett az eredménye, hogy mostanáig számolják, mekkora is volt a táv, amit lefutottak (az 54 m-ből lejönnek a vezetőfülkék, és kérdés, hogy a kocsik közti hézagot számolják-e).
Futók
A kocsikban a BKV Előre focicsapat futott, a villamosok mellett a 6É csoport, mely tagjai havonta egyszer lefutják a 6-os teljes vonalát. Egyébként, itt is cáfolnom kell azokat a híreket, miszerint a kocsik tetején kellett volna bárkinek is futnia...
Az utolsó kocsiváltása az előszőr futónak. A nyertes egy bizonyos Bíró úr lett 11:23-as szintidővel lefutva a 40 Combino-t, melyek Domino alakzatban álltak fel a Jászai Mari tértől a Dob utcáig (és innen futottak a JM. tér felé). A leglassabb futó is 20 percnél gyorsabban megtette a távot.
A szórakoztatást tűzakrobaták, és gólyalábas bohócszerűségek szolgáltatták
Ez a fenti videó a mobilommal készült, ami a gyors jelenetek hatására néha befagy, ahogy azt ti is láthatjátok a videó vége felé.
A srác elég félelmetesen játszott az ördögbotjával, ráadásul nem egyszer le is ejtette. Látványos attrakciót nyújtottak, bár a megálló elég keskeny volt, így nem hiszem, hogy mindenki láthatta őket, de családok se voltak kint, akik emiatt túlságosan elkeseredtek volna...
Három tagból állt ez a csoport, két gólyalábasból egy fiatal srác és egy lány, meg egy alacsonyabb kétlábon járó úrból, akik rögtönzött szövegükkel, és slapstick humorukkal szórakoztatták a népet. Voltak jó pillanataik, amikor a közönség is vevő volt a dumájukra, és ők rendesen reagáltak a helyzetre, megtartva szerepüket.
2007. július 13., péntek
Régi idők társasjátéka
A szerkezetet, egy vagy a jelek szerint két laposelem működtette, melyek a tüsketábla, illetve az arra fűzőtt kérdezőlapok alá voltak elrejtve.
Akadálymentesítés
Az eredmény: a kerekesszékkel élők, akiknek az életét meg akarták könnyíteni, hogy önnálóan megközelíthessék a hivatalt, továbbra is mások segítségére szorulnak, akik becsöngetnek helyettük a hivatalba, és kicibálnak valakit, hogy csukják le az akadályt.
Hírlapok megbízhatósága
Szerintem ez a gyakorlatuk megfosztja az olvasót a további információktól való hozzáféréshez, és egyben kihasználatlanul hagyja a médium egyik legnagyobb előnyét.
Ez a negatív gyakorlat szerencsére nem jelentkezik a szabadon szerkeszthető Wikinews-on, ahol éppen a források megjelölése, a hírek aggregálása adja a hitelességet, és nem a név. Nem állítom, hogy a lefedettségben, esetleg a minőségben lekörözhetetlenek lennének, de a megbízhatóságra igen is odafigyelnek. Az már csak külön extra, hogy a cikk születése, és változásai egy átlátszó rendszerben végigkövethetőek, és a folyamatba akár be is lehet szállni.
Sajnos nem állíthatom szembe az Index cikkével a Wikinews-ét jelen állapotában, mert utóbbi egy nyelvtanilag erősen használhatatlan csonk, de jól illusztrálja a mondandómat, hogy ez az egy bekezdésnyi publikálatlan (még készülő) cikk már most jobban el van látva forráshivatkozással, mint az Index cikke.
Természetesen a kritika nem csak az Index-et illeti, hanem álltalánosságban az online újságokat, és a kézzelfoghatóakat is (bár azoknál a kényelmes linkelésnek technikai-, a pontos utalásnak, meg helyhiányból fakadó nehézségei lehetnek).
2007. július 12., csütörtök
A 75 éves Sigbritt-é a világ leggyorsabb internete
A hajmeresztő sebességet elvileg egy újfajta modulációval az üvegszálas kapcsolaton érték el, és azt állítják, hogy adat- és sebességveszteség nélkül fent lehet tartani a kapcsolatot akár többezer kilométeres (a kapcsolat kiépítői szerint elvileg korlátlan) távolságokon.
A hálózat igazgatója azt nyilatkozta, hogy "a projekt legnehezebb része a Windows telepítése volt Sigbritt gépére"...
Kiváncsi vagyok, hány év, míg a technológia széleskörben használható lesz, és utána még hány év, amíg a versenyhelyzet miatt, széleskörben (olcsón) elérhető lesz Magyarországon is, hogy kiváltsa a mostani kapcsolatokat (főleg, hogy az említett hölgy internete 20-szor gyorsabb, mint az internetszolgáltatóm kapcsolata az egyik gerinchálózatra...).
[Forrás: The Local - Sweden's news in English, Kép: (CC-BY 2.5) Matt Britt - Wikipedia]
Amcsi filmek
(A kép az említett könyv 30. oldalának elég szögletesre sikerült, és kicsit kiegészített reprodukciója)
2007. július 11., szerda
Gyógyszer patikán kívül
Egyetért-e ön azzal, hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?Tenné fel a kérdést a Fidesz, mire az ellenkérdés,
Egyetért-e ön azzal, hogy egyes vény nélkül is kapható gyógyszereket a gyógyszertárakon kívül is lehessen forgalmazni?Ahova ki akarok lyukadni, az az, hogy nem értem, mit fáj a Fidesznek, és a megszorítások alatt senyvedő népnek az, ha nem kell elcaplatnia minden egyes fejfájással a legközelebbi patikába, akárhol is legyen az. El tudom fogadni azt, hogy a Fidesz hiszi, hogy jót akar a népnek (és nem csak a parlamenti játékszabályokat akarja megkerülni az MSZP orra alá borsot törve), de ezt az én logikámmal nem tudom felfogni, hogyan szolgálhatja a nép, a többség, vagy akár csak a Fidesz szavazótábor érdekeit. Ennyire erős lenne a patikuslobbi a Fideszen belül, ennyi Fideszesnek van gyógyszertára??
Kiváncsi lennék, hogy lehet erre gombot varrni. Bizonyos fokozatokat meg tudok érteni:
- ne lehessen netről gyógyszert rendelni (nehéz behatárolni, garantálni a vevők biztonságát hogy ki honnan, hol üzemeltetett szervereken és mit),
- ne lehessen bizonyos (potencionálisan veszélyes) mennyiségnél többet venni egyszerre a patikán kívül
- csak 18 éven felüli vehessen gyógyszert
- csak egy tanfolyamot elvégzett eladók árulhassanak, és legyen egy telefonügyelet orvossal
- legyen kötelező a betegek tájékoztatása, hogy saját felelősségre gyógyszerezik magukat
Abridged
Egy szomorú következmény van, le kell mondjak arról, hogy a neten rendelgessem ezeket a könyveket, hogy ne ismételjem a bal- vagy a jószerencsém tudatlanul.
A hazátlan ember
Nemcsak a tartalma miatt kell, nekem személyesen, újraolvasnom, hanem azért is mert rengeteg az idézett, vagy utalt mű, vagy kulturális elem, amit nem ismerek, nem olvastam még, rengeteg az említett, író, festő, humorista, akikről nem tudom kicsoda. Ezek nélkül is érthető a könyv, de hogy a pénzemnél legyek, megkapjak mindent amit Vonnegut beletett, ahhoz idővel szert kell tennem a szükséges háttérismeretekre is.
A mű elég keserű képet fest a világról, az emberiségről és a mai nap Amerikájáról, de a legszörnyűbb, hogy ehhez a képhez nem kell a képzeletére hagyatkoznia...
Néhány fontosabb tételmondat, különösen a globális felmelegedéssel kapcsolatban fel vannak olvasva ebben a videóban, de inkább azt ajánlom, ne ismételjétek a hibám, a könyvet olvassátok el a videó előtt, és ne fordítva.
[Amit elfelejtettem megemlíteni]:Kurt Vonnegut soha nem járt Magyarországon, ahogy azt az egyik Magyar Narancsos telefoninterjúban említi, a könyvben mégis megemlíti Semmelweis Ignác sorsát.
Fidesz népszavazás
[Forrás: Index]