Endami

Magyar Wikipédia Magazin

2007. június 20., szerda

Magyar Blogger

Most már magyarul is elérhető a Blogger szerkesztői felülete. Ez annyiban újdonság, hogy eddig csak a közzétett blogok bizonyos elemei voltak magyarul (például a szerző vagy dátum, néha nem is teljesen hibátlanul, ahogy azt már írtam). Most már a szerkesztői felület is magyar, ami egyelőre nagyon szokatlan (szinte mind gombként működött felirat hossza megváltozott, és így elmászik), másrészt fontos előrelépés is.
A súgót még nem fordították le, és a magyar változatban az írányítópanelen (vagy hogy hívják a Dashboardot magyarul) nem jelenik meg a blogger újdonságairól tudosító Blogger Buzz, ugyanakkor fontos újdonság, hogy a blogok felett megjelenő navigációs csík (amit néhányan egy CSS trükkel kikapcsolnak) végre magyar.
Nem tudom, hogy kik végezték a fordítást (szokásosan az önkéntesek, vagy kivételesen valamilyen céget bíztak-e meg vele), de van még egy-két fejleszteni való, a már említett súgón kívül például nem fordították le a betűméreteket a szerkesztőablakban.
Negatívra pozitív ismét, hogy a helyesírás ellenőrzőjük viszont működik magyarul is, igaz, talán nem a legokosabb.
Összeségében mindenképp pozitív fejlődésről van szó, de szeretnék utánanézni, van-e egy fórum a hibák bejelentésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése