Endami

Magyar Wikipédia Magazin

2008. június 20., péntek

Pozsony

Tegnap egyik barátommal kirándulást tettünk Pozsonyba. Reggel hajnalban keltünk, hogy elérjük az Orangeways buszát és még tíz előtt Pozsonyban legyünk holt fáradtan (részben azért, mert nem működött a beígért kávéautomata a buszon).

Miután terepszemlét tartottunk a buszállomás körül, egy óra alatt sikerült venni egy napijegyet a tömegközlekedésre (nem volt egyszerű, mert az egész állomáson 1 helyen árulták, aki tudta hol van ez a hely az nem tudott angolul, aki nem tudott az kézzel lábbal is sokáig sikertelenül próbált minket rávezetni).

Sikerülve jegyet szerezni felszálltunk az első buszra amiről azt hittük hogy a belvárosba vezet, de rossz helyen kanyarodott és túl lepukkant volt ahhoz, hogy elhiggyük hogy tényleg eljutunk vele a belvárosba, jött tehát a következő busz ami követte a kifüggesztett "Centrum" feliratokat de panelházakon kívül semmit sem láttunk az ablakon kinézve, és így kezdtünk gyanakodni. Végül a találomra kiválasztott harmadik busz vezetett el minket a várhoz és a belvároshoz: kiderült hogy végig a Duna rossz oldalán kerestük azt (követve a KRESZ-táblák útmutatásait).

A belvárosban és a várban lejártuk a lábunkat, voltunk közben a Belga számból ismert Jednotaban, láttuk a várat, a magyar országgyűlés volt épületét (a szlovák parlamentet nem sikerült megtalálni viszont). A vár tövében egy kis vendéglőben megebédeltünk: magyar gulyásra messziről sem emlékeztető levest és valamilyen húsos ragut lepényszerűséggel, nem épp tipikus szlovák menü, de pénzünk nem nagyon volt (hajszálon múlt hogy nem tudjuk kifizetni a korsó sörrel együtt a számlát).

A délután hasonlóan telt mint a délelőtt, csak már a fáradtság jelei erősen kezdtek mutatkozni rajtunk és nem tudtunk már nagyon mit megnézni a városban... Visszautazás előtt még megmaszíroztattuk magunkat az eladásra kínált csoda maszirozópárnákkal, majd felszálltunk a hazafelétartó buszunkra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése