Maktub (Coelho:Az alkimista)

Ma befejeztem Paulo Coelho Az alkimista című könyvét. Ha olyan hangulatban lennék biztos megváltoztatná az életem ez a tanulságos történet az ember álmainak követéséről. Szerintem ez egy jó könyv, és a főszereplőre részben példaképként is tekintenék, ha nem lenne a sok sallang a Világ Lelkéről, meg Istenről (és Allahról).
Eddig csak másfél Coelho könyvet olvastam ezen kívül, de mindháromból az szűrődött le, hogy az ember jobbá tehetné életét utána, inspirációt nyerhetne belőle ugyanúgy, ahogy a történetek főhősei is teszik. Nekem sajnos mindig bezavar az inspiráció gyűjtésbe a könyvek (és gondolom a szerző) vallásos vonulata, a hit és a személyes isten állandó jelenléte, történetformáló ereje.

Korábban olvastam, de a 11 perc is egy nagyon jó könyv Coelhotól (a fél könyv amit olvastam, az A Piedra partján ültem és sírtam, ami nagyon érdekesen kezdődik a Piedra folyó legendájával, és ahogy útra kel a főhősnő és a gyerekkori barátja, de úgy a közepe táján már számomra túl nagy szerepet kapott a vallásosság, és ezt tetézte, hogy többek azt mondták ez nem olyan jó könyve, így nem olvastam végig.)

Mostanában Radnóti verseket olvastam párat, az utolsó verseinek van valami szívszorongatósága, vagy nem is tudom milye, egy emberi nagysága, hogy az őt körülvevő szörnyűség ellenére is van ereje írni, és eleinte még bízni egy jobb jövőben.
Radnóti sorsához kapcsolódik Örkény néhány egypercese is, aki túlélte a munkatáborokat, eddig amiket olvastam, és hatással volt rám az az Otthon és az In memoriam dr. K.H.G. Előbbi szerintem azt írja le, hogy egy koncentrációs táborban lévő kislányban hogyan alakul ki a világról alkotott kép (és így hogyan lesz idegen számára a táboron kívüli "normális" világ), utóbbit többféleképp lehet értelmezni, de nehéz ezeket szavakba foglalni, talán a néma düh, hogy ilyenek történhettek még a legkifejezőbb.