Színház

A hónapban kétszer is voltam színházban. Pár hete a Magyar Színházban a Hullámtörést néztük meg, amely egy Lars von Trier film adaptációja. A másik a Mesél a bécsi erdő a Nemzeti Színházban volt.
Közös a két darabban, hogy egyik sem happy enddel végződött, a különbség az, hogy míg előbbinél egyfajta természetes véget ért a dolog, megvolt a katarzis, utóbbinál kicsit sokkosan kelltem fel a székből. Ettől függetlenül a Nemzeti Színház igazi élmény volt, akárhogy szapulták, gyönyörű parkja van és nekem még az épület is tetszett, a darab nem vetett be olyan modern eszközöket, mint a Rómeó és Júlia előadásuk, a színészek nagyon jól játszottak, csak a történet nem volt valami vidám.

Adományoztam

Hamarosan kezdődik a Wikipédiát fenntartó nonprofit alapítvány a Wikimedia Foundation idei adománygyűjtő kampánya, aminek a fordítása már el is kezdődött (részben általam). Mivel a dollár és euró árfolyama annyit változott mostanában, hogy egyáltalán nem éri meg többé az Amazonról rendelni, ezért jó példával előljárva a pénzügyi válság dacára jelképes (1000 forint) összeggel adakoztam a Wikimedia Foundation javára (sajnos az említett árfolyamváltozások miatt az adományom a dollárra váltás után kevesebbet ér, mint ha egy hónappal korábban adakoztam volna).

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Wikipédiát és társprojektjeit nem csak önkéntesek írják, hanem egy nonprofit alapítvány szintén önkéntesek adományaiból tartja fönn, nem keres rajta senki. Ezért, ha valaki úgy érzi, hogy sokat segített neki a Wikipédia a munkában, iskolában, életben vagy a Legyen Ön is milliomosban, akkor fontolja meg, hogy valamit visszaad a közösségnek. Hogy a legújabb könyvem borítóját idézzem "When much is taken, something is returned": én a magam részéről most visszaadtam egy keveset.

Azért is fontos, hogy mi magyarok is adakozzunk, mert nincs messze az idő, amikor igenis nyomot hagyhatunk: egyrészt az adományok mellé fűzőtt megjegyzések megjelenhetnek a Wikipédia oldalak tetején, másrészt a hamarosan megalakuló Wikimédia Magyarország Egyesület hamarosan olyan helyzetbe kerülhet, hogy a magyarországi adományokat olyan célhoz kösse, aminek közvetlenül a magyar felhasználókra is hatással van (azon túl, hogy hozzájárul az emberiség tudásának szabad elérhetőségéhez az egész világon az emberiség minden tagja számára): hogy ez a cél értelmes legyen a magyarországi adományoknak már most mérhetőeknek kell lenniük.

Időszerű tájékoztatás

Az ELTE-s tájékoztatási rendszernek még fényéveket kell javulnia. Csak két példa:

• utolsó nap tudom meg, hogy aznap van egy ösztöndíjpályázat leadási határideje, így lemaradok róla. A pályázati időszakról véletlenül sem tudtak vola e-mailt küldeni (amelyet az ELTE ímélnek ír a beiratkozási lapjain), vagy kirakni az ETR-be, ahova minden más érdektelen apróságot ki írnak a hírek közé
• az irodalomelőadást tartó tanárnő titkárnője az első előadás előtt 3 órával külddi ki az e-mailt, hogy október 1-ig meg se lesz tartva az óra, majd a mai napon megismétli trükköt; az úgy tűnik csak a Corvinuson szokás, hogy beküldjenek valakit helyettesíteni, főleg ha szakmába vágó tárgyról van szó, amihez tartozik szeminárium is.

Szeretik a szakot?

Ma együtt utaztam a HÉVen egyik, sajnos alkotói szabadságát töltő Corvinusos tanárommal, aki meglepetésemre felismert (gondolom az általa oktatott tankönyv árult el a kezemben) és megkérdezte vajon szeretjük-e a szakot.

Természetesen rávágtam, hogy igen, de belegondolva sem tartom másként. A társaság jó, a körülményekre semmi panaszunk nem lehet (épület, technika, TO, stb.; ismerve más hazai egyetemeket ez nem igazán lehet kérdéses), az embernek nem köti le annyi idejét az egyetem, hogy ne tudná megvalósítani önmagát mellette (a Corvinus G-karos szakjaival ellentétben ez egyértelmű előny, hamár nem ad közgazdász diplomát).

Annak ellenére, hogy félig az ELTE-n tanulok, legbelül továbbra is közgázos vagy inkább Corvinusos maradtam.