Magyar Wikipédia Magazin

2008. június 8., vasárnap

Strasbourgi közlekedés

Strasbourgnak kiterjedt villamos- és buszhálózata van, mely folyamatosan fejlődik (az egyik villamosvonalat épp azalatt hosszabbították meg, míg ott voltunk). A villamosok nagyon modernek és rengeteg van belőlük. Mivel sok van belőlük és pl. a belvárosban feltorlódnak, illetve a turisták rámászkálnak a sínekre ezért a villamosok csengetnek, ahogy a versben meg van írva, ez nekem nagyon tetszett.

 

A buszok is modernek voltak természetesen rajtuk fenntartott székekkel és a hozzájuk tartozó leülési sorrenddel, illetve kis háromszögletű ablakkal középen a rendes ablakok alatt, hogy jobban lehessen látni a tájat, és hogy ne legyen olyan unalmas a busz dizájnja.

Ennek a modern rendszernek a fenntartása nem lehet olcsó, ami meg is jelenik a jegyek árában, egy 24-órás jegy egy személyre kb. 3,5 euró, ha jól emlékszem, viszont 4,5 euróért már megvehető a TRIO jegy, amivel három személy utazhat együtt 24 órán keresztül egy jeggyel. Érdekes ötlet, pl. családok számára, de számunkra kicsit kényelmetlen volt: szobánként volt egy jegyünk, de a szoba tagjai legalább kétfelé szerettek volna menni és így mindig ki kellett számolni, kinél van jegy, és ha több jegy jutott ránk, mint ahányan vagyunk, akkor kivel tolunk ki...

Talán pont a magas árak miatt, vagy a sok fiatal miatt rengeteg biciklis volt, vicces látványt nyújtott az egyik hapsi, akinek lobogott az öltönye miközben száguldott a biciklijén.

Egyébként egyszer találkoztam ellenőrrel is, akinél volt egy kis leolvasó gép, hogy ellenőrízhesse a mágnesszallaggal ellátott bérleteket (a szintén szalagos jegyeken csak a dátum érdekelte, ha az olvasható volt). Az ottani ellenőrök egyébként simán inget hordanak, nem farmerdzsekit ha épp meg akarják lepni az utasokat, bár lehet hogy ennek az ellenőrnek nem a meglepés volt a célja... 

A jegyek ellenőrzésével kapcsolatos másik élményem az volt, amikor véletlenül lejárt jegyet akartam érvényesíteni a buszon, és ahelyett hogy leszállítottak volna, vagy akármi, a sofőr feltételezte, hogy a lyukasztó a hibás és ráírta kézzel a jegyre, hogy mégegyszer 24 órát érvényes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése