Tegnap elmentünk a húgommal Múzeumok Éjszakájázni, voltunk a Vasarelly múzeumban, ahol megnéztünk egy szőttest, amit Vasarelly felesége 16 évíg szőtt.
Elmentünk utána a Terror Házába, a gumiszoba, és a zsírral kirakott folyosó még megvolt, mélyebb érzelmi elmélyülésre ekkora tömegben számítani se lehetett, meg eleve rám ez a múzeum nem hatott érzelmileg, talán a grandiózus megvalósítása és a nehezen emészthetően kirakott információk miatt (szép-szép a sok tévé és az újságcikkekkel kirakott falak, de nem hiszem hogy kényelmesen végiglehetne nézni, elolvasni, befogadni az információt; talán javítana a helyzeten ha itt is lenne mindig valaki aki elmesélné a személyes élményeit a következő generációnak, akik már nem élték meg, és akiknek a tévékben bemutatott események csupán háttérként, színes tapétaként jelennek meg miközben a kiállított egyenruhákban és fegyverekben „gyönyörködnek”).
A Terror Házától elsétáltunk a Szabadság térre, megnéztük a sort az MNB látogatóközpontja előtt (mely hosszabb volt mint a Terror Háza előtti), majd további 3-4 km gyaloglás után nem fétünk föl az éjszakai buszunkra, így az egyik Múzeum busszal mentünk haza, amin kényelmesen el lehetett férni és mely kvázi iránytaxi módjára működött: ott lehetett leszállni (a menetrendszerinti megállókon kívül), ahol az utasok kérték, és megállt azokban a megállókban ahol emberek várakoztak.
Összességében hangulatos, de fárasztó éjszaka volt, és nem jutottam el a Sziklakórházba és az MNB-be, de előttem az élet, hogy ezt megtegyem akkor, amikor nincs túl nagy tömeg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése