
Ebből a szinte pazarlásból óriási sokként ért belépni az ELTE Bölcsészkarára, ahol szinte büszkék arra, hogy nem léptek még be a 20. századba.. Itt nem hogy a szemináriumi termekbe egyáltalán nem jutott kivetítő, de még a nagy előadótermeknek is csak egy részébe. A helyzet súlyosságát növeli, hogy az ELTE-n különösen nagy hangsúly esik a szemináriumi formában oktatott tárgyakra, melyek teljesítésének leggyakoribb feltétele egy előadás tartása. Az egyes tanszékeknek (rosszabb esetben többnek közösen) van egy-egy kivetítője, laptop nélkül, melyeket a tanárok külön kérésre, egy héttel előre foglalhatják le és akkor sem biztos, hogy megkapják. Ekkor a diák a saját laptopján tarthatja meg a prezentációt, ha véletlenül sikerült szerezni kivetítőt és a diáknak van elég technikai érzéke ahhoz, hogy működésre tudja bírni a laptopjával a kivetítőt.
Ez a helyzet minden félév elején sokkol, különösen, hogy legalább két-három kötelező kurzusom célkitűzése a modern prezentációtartás oktatása és gyakoroltatása – az egyetem készleteivel a „modern” úgy húsz évvel ezelőttit takarhat, ugyanis az írásvetítőket már leselejtezték, így már azokra se lehet támaszkodni, marad a kivágott képek körbeadogatása vagy a semmi.
Számomra igencsak érthetetlen, hogy az ország legrangosabb bölcsésztudományi egyeteme ne tudjon forrásokat, támogatókat, szponzorokat találni működéséhez, hogy lépést tartson az idővel – milyen kilátása van egy egyszerű bölcsésznek, ha a legsikeresebbek sem tudják magukat ellátni és az itt képzett tanárok hogy fognak órát tartani a modern eszközökön (márpedig az iskolák pályázati pénzekből szép sorban kiépítik majd a modern eszközöket)?
[Frissítés]: A fentebb írtakkal ellentétben egyes tanszékeknek két kivetítőjük is van, illetve van legalább egy terem, amiben van beépített kivetítő (ez olyan magasan van, hogy a tanárok még nem vették észre, hogy ott van...). Természetesen az egyes tanszékek között szigorúan le vannak határolva a termek és a kivetítők ami nem igazán járul hozzá az eszközök optimális kihasználtságához.

azt én se értem, hogy miért a vacak tanszéki laptopokkal,amit kezelni se tudnak, tökölnek óra elején húsz percet, ahelyett, hogy behoznák a sajátjukat és arról tartanák meg a kivetítést...
VálaszTörlésÖrülj, hogy van tanszéki laptop... :)
VálaszTörlés