Endami

Magyar Wikipédia Magazin

2008. augusztus 29., péntek

Bad Karma és ELTE csalódások

DSC00008 Az utóbbi napokban rám jár a balszerencse, de azzal is jár, hogy egyre inkább kiábrándulok az ELTE-ből, ahol még el se kezdtem tanulmányaimat – hiába vettek fel csonk nélkül.

A beiratkozási napot ugyanis lekéstem, mert félrenéztem a dátumot, ezért bementem ma reggel, ahol voltak már százan akik szintén hasonlóan jártak. Sajnos csak bent vettem észre, és amikor megkérdeztem, hogy mi ilyenkor az eljárás, akkor a normális válasz helyett (t.i. hogy szeptember 2-ig lehet pótolni), azt kaptam, hogy ha tudom, akkor menjek haza és hozzam be még 11-re. Meg is szerveztem, hogy meglegyen minden 11-re, 12-re végre be is lehetett jutni a folyosóról, ahol százan álltak, ventilláció nélkül, a terembe, ahol a beiratkozás folyik. Igen ám, de ekkor derítették ki, hogy mégse íratkozhatok be, mert most a volt ELTE-seknek van a beiratkozási ideje, így jöjjek vissza következő héten...

Miután már amúgy is nagyon boldog voltam, hogy itt mindenki halál kompetens, és a bal kéz tudja mit csinál a jobb, megmondták, hogy a szaktájékoztatók majd jövő héten lesznek, hogy pontosan mikor, azt majd kiragasztják a hírdetőtáblára (hogy azért is külön be lehessen menni).

Összességében nagyon rossz tapasztalataim vannak eddig az ELTE-vel, és tapasztalatból állíthatom, hogy a Corvinus jobb hely; a mai napon kb. százszor nagyobbra tartom, hogy oda járhatok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése